Egyéni különbségek és érzelmek az idegennyelv-tanulás folyamatában: többperspektívás megközelítés

A kutatócsoport résztvevői

Dr. Wein Csizér Kata egyetemi docens, a kutatócsoport vezetője

Dr. Wein Csizér Kata arckép

Csizér Kata 1998-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol szakán, ez idő óta tanít angol nyelvet. Doktori fokozatát nyelvpedagógia témában nyerte el. Az ELTE Angol Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének munkatársa, számos motivációs kurzus tanára. Legfőbb kutatási területe a motiváció szociológiai és pszichológiai vetületei, illetve az idegen nyelvi motiváció tanulásának és tanításának kutatása. Eddig három OTKA kutatásban vett részt (Dörnyei Zoltánnal, Kormos Judittal és Németh Nórával). Az Iskolakultúra folyóirat egyik szerkesztője. Kormos Judittal egy kvalitatív és kvantitatív elemeket ötvöző kutatási projektben vett részt, amely a magyar általános iskolai gyerekek motivációjának vizsgálatát tűzte ki céljául és amelyet a Magyar Tudományos Akadémia támogatott. A jelen kutatás vezetőjeként, összefogja a kutatási csoport munkáját és felelős a kutatási eszközök véglegesítéséért és az adatgyűjtésért.

Dr. Albert Ágnes egyeteni adjunktus

Dr. Albert Ágnes arckép

Albert Ágnes 1999-ben szerzett angol majd pszichológia szakos diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 2000 óta dolgozik az ELTE Angol-Amerikai Intézetének Angol Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékén, PhD fokozatát Nyelvpedagógiából szerezte. Doktori disszertációjában történetmesélési feladatok segítségével keresett összefüggéseket a tanulói kreativitás és a nyelvi teljesítmény között mikro-szinten. Kutatási területei közé tartozik a pszicholingvisztika, a feladat-alapú nyelvtanulás és az idegennyelv-tanulásban szerepet játszó egyéni különbségek vizsgálata, különös tekintettel a kreativitásra, a flowra és a nyelvtanulással összefüggő pozitív érzelmekre.

Dr. Brózik-Piniel Katalin egyetemi adjunktus

Dr. Brózik-Piniel Katalin arckép

Brózik-Piniel Katalin az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Angol Alkalmazott Nyelvészeti tanszékének adjunktusa. Doktori fokozatát nyelvpedagógiából szerezte az ELTE-n. Az egyetemen többek között tudományos íráskészség, kutatásmódszertan, egyéni különbségek a nyelvtanulásban, idegennyelvi-szorongás témákban tart szemináriumokat, valamint alkalmazott nyelvészet és nyelvi mérés és értékelés témában előadásokat. Kutatási területe az egyéni különbségek vizsgálata a nyelvtanulásban, különös tekintettel az idegennyelvi-szorongásra és egyéb a nyelvtanulók által tapasztalat érzelmekre és azok dinamizmusára. 2012-től 2015-ig egy kutatócsoport tagjaként kutatótársaival hallássérült tanulók nyelvtanulási motivációit, stratégiáit és képzeteit vizsgálta. Jelenleg, szintén egy kutatócsoport tagjaként, az idegennyelvi-órán tapasztalt érzelmek szerepének feltárásával foglalkozik.

Dr. Dóczi Brigitta egyetemi adjunktus

Dr. Dóczi Brigitta arckép

Dóczi Brigitta 1999-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol szakán és azóta tart számos kurzust az Angol Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék oktatójaként. 2012-ben szerezte meg doktori fokozatát. Fő kutatási területe a szókincstanulás és tanítás, valamint a feladatalapú tanítás. Széleskörű tapasztalattal rendelkezik mind az angol nyelv tanítása, mind a tanár továbbképzés területén. Jelenleg is tagja annak a kutatási csoportnak, akik a vizualitás szerepét vizsgálják a művészeti oktatásban. A jelen kutatásban a tanári interjú és a tanóra-megfigyelési kutatási eszközök fejlesztésében vett részt.

Dr. Öveges Enikő egyetemi adjunktus

Dr. Öveges Enikő arckép

Öveges Enikő az Eötvös Loránd Tudományegyetem Angol Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének adjunktusa, tanszékvezető-helyettese. Mind az alap-, mind a mesterképzésben több tárgyat oktat, ilyenek például az egyéni különbségek a nyelvoktatásban, a tudományos írsákészség vagy a pedagógiai nyelvtan. PhD fokozatát nyelvpedagógiából szerezte. Szakterülete a hazai iskolai nyelvoktatás, valamint a nyelvi tervezés és nyelvi tantervek, és a nyelvi előkészítő évfolyam. Dolgozott az oktatási minisztériumnak, oktatáskutató intézeteknek és részt vet több hazai és nemzetközi projektben, kutatásban. Jelenleg is egy kutatócsoport tagja, emellett a köznevelés megújuló tartalomszabályozásának egyik témavezetője és az ELTE egy EU-s programjának szakmai vezetője.

Lajtai Ádám, doktorjelölt

Lajtai Ádám arckép

Bemutatkozó

Smid Dávid, doktorandusz

Smid Dávid arckép

Bemutatkozó

Zólyomi Anna, doktorandusz

Zólyomi Anna arckép

Bemutatkozó